
Szia!
Legisly jogi tartalom- és platformszolgáltató létrehozásával az a célunk, hogy a jog közérthető és emberközeli legyen és a jogi szolgáltatásokat a rendelkezésünkre álló 21. századi technológiával időtől és helytől függetlenül tegyük mindenki számára elérhetővé, ezáltal összekössük a jogkereső közönséget a szakértőkkel.
üdvözlettel,
az alapítók
Alapítók

Dr. Tóth Levente
Alapító
Levente már egyetemi évei alatt is vállalkozó szellemű ember volt, ami mellett tudományos munkát folytatott a jogász szakma gyakorlati problémáinak vizsgálata terén is. A legrangosabb országos tudományos diákköri verseny megnyerését követően elhatározta, hogy a jogászi hivatás gyakorlati kérdései mellett a hivatás jövőjével is foglalkozni kíván. Levente 2014 óta oktat polgári eljárásjogot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemi évei után a tudományos élet mellett 2010-ben vállalkozóként kezdett el tevékenykedni. A Legislyben a jogász szakma 21. századi kihívások által támasztott feladatok megoldását és a technológiai változásokkal együtt járó kihívások kezelését látja.

Dr. Tallár Ákos
Alapító
Dr. Tallár Ákos, a Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje. 2016-ban végzett summa cum laude minősítéssel az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje és az ELTE ÁJK Doktori Iskola Ph.D. hallgatója. A Budapest Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozat korábbi elnökségi tagja, az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzat korábbi elnöke és alelnöke.

Keczán Pál
Alapító
Az ELTE ÁJK Instruktori Kör, illetve Hallgatói Önkormányzat korábbi rendezvényekért felelős alelnöke. Jogi tanulmányait megszakította, mikor eldöntötte, hogy a vállalatvezetésben és márkaépítésben szeretne tevékenykedni. Több, egymástól független területen dolgozik, jelenleg a BCE hallgatója, a 2016-ban alapított vállalatuk Európa legismertebb cégminősítő rendszere szerint “AA” minősítésű. Úgy gondolja, hogy a Legisly sikerének záloga, hogyha a jogi szolgáltatást sikerül a fogyasztói kosárban megjeleníteni.

Keczán Máté
Alapító
Máté a Bowman and Becker Kft. alapítója és társtulajdonosa, évtizedes tapasztalattal rendelkezik informatikai, digitális kontent és üzemeltetési területeken. Máté a Legisly inhouse tartalomfelelőse és ő végzi az informatikai kontroll tevékenységet.
Tallár Ügyvédi Iroda
Jogi szolgáltató
1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 23. 1/1l; kamarai nyilvántartási szám: 5203
Legisly, mint tartalomszolgáltató
Amikor arra gondolunk, hogy hogy működik a Legisly nem csak a problémák megoldására gondolunk, de egyben megelőzésére is. A Legisly blog – jog 1 percbenrészlegünkben általános témákat fejtünk ki röviden, közérthetően, mint például, hogy büntethető-e a torrentezés, hogy működik a végelszámolás és még sorolhatnánk. Érdemes oda is benézned vagy látogass el csatornáinkra: YouTube, Instragram, TikTok, Facebook.
Partnereink
- Blue Door Székhelyszolgáltató
- Tallár Ügyvédi Iroda