Select your region:

Ha gazdasági kérdések közérthetően, akkor egyértelműen Dörner Csenge. Csengével beszélgettünk.

Csenge Youtube csatornája igazán hiánypótló a maga területén és a magunk részéről nagyon kedveljük a tartalmakat. Mesterszakos hallgatóként nekivágott, hogy bonyolult témákat egyszerűen és közérthetően magyarázzon el. Ráadásul gazdasági területen, ahol általában negyven feletti férfiakhoz szokott a közönség. Mindezt egy személyes márkaépítéssel teszi. 

dörner csenge
Dörner Csenge a magyar Youtuberek közül kiemelkedik közérthetőségével és szakmai tudásával.

Interjú Dörner Csengével

Csenge! Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat. Mi a Legisly csapatával a jog közérthetővé és emberközelivé tétele mellett tettük le a voksunkat. Öröm látni, hogy más, nagy hagyományokkal rendelkező tudományterületeknél is találunk hasonlóan fiatalos, de szakmailag nagy színvonalú kezdeményezéseket. 

1. Mindenekelőtt hadd kérdezzük meg, hogy fiatal lányként honnan merítetted az erőt, hogy egy ilyen területen kilépj a nagyvilág elé és egyetemi hallgatóként ismertess bonyolult összefüggéseket? Nem féltél a következményektől és a negatív véleményektől?

Természetesen volt bennem egy kis félelem, de az alkotási és tanítási vágyam sokkal nagyobb volt, így összeszedtem a bátorságomat. Ma már nem zavar, ha külsőségek (például a kinézetem vagy a hangom) miatt beszólnak a kommentelők. Ezeknél százszor jobban érdekel, hogy mit gondolnak a tartalomról. Az lenne az egyik legrosszabb rémálmom, ha szakmai hibákat ejtenék egy videóban, szóval igyekszem nagyon alapos kutatómunkát végezni minden videó elkészítése előtt. 

2. Gyakran nézzük a videóidat és feltűnt, hogy nem klasszikus influenszer és botrányvadász kommunikációd van, hanem játékosan, figyelemfelkeltően, de alapvetően oktatsz. Hogy találtad meg a stílusod? Próbálkoztál esetleg több stílussal is?

Nem, nekem ez volt az első komolynak vehető próbálkozásom. Számomra mindig egyértelmű volt, hogy én oktatni szeretnék, a szórakoztató, játékos elemek a videókban pedig csak színesíthetik és könnyedebbé tehetik az alapvetően ismeretterjesztő célú tartalmat, de nem vehetik át a főszerepet. Én tanárnak látom magam és nem szórakoztató előadónak.

Dörner Csenge: a pénzteremtésről közérthetően

3. Az elmúlt időszakban a Soros Györgyről készített videód megmozgatta az internetet. Ennek kapcsán szeretnénk megkérdezni, hogy melyik a kedvenc saját videód és miért? 

Ez elég sablonos válasz lesz, de nem tudok egyet választani, mert mindegyiket másért szeretem. Az első videóm egy mérföldkőnek számít az életemben és ezért zártam a szívembe. A Soros Györgyről szóló provokáló és bátor volt, azért szeretem. A banki pénzteremtésről szóló videómat négyszer kellett leforgatnom, mert mindig volt valami baj az anyaggal, és a sok küzdelem miatt már ragaszkodom ahhoz is. Az Ideológiák Tárházával készült videóm azért különleges, mert a közös munka során egy jó barátot ismertem meg Robin személyében. És ezt a listát még folytathatnám, de azt hiszem ennyi elég lesz. 🙂

4. Mi a konkrét célod a Youtube csatornával?

Nincs vele konkrét célom, hacsak nem az, hogy jól érezzem magam. Szeretek kutatni és alkotni, és ezt a két szenvedélyemet kiélhetem a videógyártással. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig olyan rendkívül sok kedvem van órákon keresztül törni a fejemet a scripten vagy reggeltől estig videót vágni, de igyekszem fegyelmezett lenni, mert tudom, hogy a sok munka megéri és nagyon örülni fogok, amikor elkészül egy videó és végre feltölthetem a YouTube-ra. 

Csenge videói gyakran megosztó témákat dolgoznak fel.

5. Máshol olvastuk, hogy a csatorna hobbinak indult, de örülnél, ha valami nagyobbat is ki tudnál hozni ebből a projektből. Mik a terveid ezzel kapcsolatban? Mi lehet az a „nagyobb” eredmény?

Természetesen szeretném, ha a növekedne a csatorna és egyre profibb és hasznosabb tartalmakat tudnék gyártani, és persze az csodálatos lenne, ha ezzel elég pénzt kereshetnék ahhoz, hogy megéljek belőle. Tartalomgyártóként bőven van még hova fejlődni és növekedni. Például szívesen vezetnék egyszer majd egy interjú-podcastet is, ahol közgazdászokkal, írókkal, akár politikusokkal beszélgetnék és kérdezgetném őket a gondolataikról főleg gazdasági, de akár más témákban is. De persze ehhez még nagyobb ismertséget és persze bátorságot kell gyűjtenem! 🙂

6. A jog és a közgazdaságtudomány a gazdasági életben nagyon sok ponton kapcsolódik egymáshoz. Mi a véleményed a jog és a jogi szolgáltatások digitalizációjáról?

Nem sokat tudok a jogi szolgáltatások digitalizációjáról, de jól hangzik! A digitalizáció általában azzal jár, hogy az adott szolgáltatás olcsóbbá, hozzáférhetőbbé és gyorsabbá válik, ami mindenképpen pozitív.

 Igen, ezt jól látod és ez is egy a sok célunk közül. Ahogyan az a gazdasági élet számtalan szolgáltatási területén régóta tetten érhető – lásd a bankok vagy biztosítók korszerű megoldásait -, ugyanúgy a jogi szolgáltatások is emberközelibb, megfizethetőbb is sokkal átláthatóbbá válnak a digitalzációval. 

Köszönjük a beszélgetést Csengének és sok sikert kívánunk céljai eléréséhez. Csenge Youtube csatornáját itt éritek el.

Amennyiben tetszett a Dörner Csenge interjú, kattints IDE továbbiak olvasásához.

A szerzőről